Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csak semmi pánik, Amerika!

Úgy fest, a nyár óta tartó „kukorica - pánik” alaptalan volt és ebben az évben sem marad éhesen az USA lakossága.

Tegnap tették közzé Amerikában a márciusi kukorica készletszinteket és nagy meglepetésünkre, közel 500 millió vékával több termény van a silókban, mint ahogy azt a piaci elemzők várták.

Chicagóban sokan arra fogadtak, hogy 4,99 milliárd véka (egy véka 25,4 kilogramm) kukoricával számolhatunk a nyári betakarításig, azonban ezt jócskán keresztülhúzta a hivatalos adat: az amerikai agrártárca kimutatása alapján, március 1-én megközelítőleg 5,4 milliárd vékát tároltak ebből a gabona fajtából; ezzel pedig szertefoszlott a félelem, hogy nem lesz elegendő élelmiszer és takarmány az USA-ban.

Az idei betakarítás pedig további enyhülést hozhat. A termesztésbe bevont területek nagysága 1938 óta nem látott szintre emelkedett és jelenleg 97,3 millió holdon készülnek a kukorica címerezésére, amivel a kínálati szűkösség elszállhat a piacról.

A jelentés hatására heves eladói hullám indult meg az árutőzsdén. A termény árfolyama kevesebb, mint 5 perc alatt megütötte a limitált esés mértékét, ami 40 cent volt az első napon. 5 perc, 5 százalék. Longosnak pokol, shortosnak viszont maga a mennyország.

Kíváncsian várjuk a következő kereskedési napot, hogy vajon sikerül-e magához térnie az árfolyamnak vagy netán tovább esik.

Egy mindenesetre biztos: a gabonapiacokra mért vészjóslásnak ezennel vége - legalább is nyárig.

0 Tovább

Kezdődik a gumipánik

A gumi ára 3 éves mélypontra került, a piac szerint a következő években is csökkenő trendre lehet számítani.

Pánikhangulat kezd kialakulni a gumipiacon: az árak 3 éve nem voltak ilyen alacsonyak. A meredek árcsökkenést az eurozóna adósságválságával plusz a gazdasági lassulással magyarázzák.

A gumi esetében ez nem meglepő, hiszen egy ciklikus termékről van szó, 6-7 bő esztendő után menetrendszerűen jön a mélyrepülés.

0 Tovább

Tíz szög a kapitalizmus koporsójában

A kapitalizmus öngyilkosságot követ el, és lerombolja Amerikát is - véli Paul B. Farrell, a MarketWatch publicistája. A robbanással fenyegető "buborékok" közül 10-et sorol fel.

1. Egészségbiztosítás. Obama elnök egészségügyi reformja (az "Obamacare") súlyos terheket ró az országra. Az USA-ban jelenleg is erre a célra költik a GDP 15 százalékát, és 3300 lobbista próbálja emelni a tétet.

2. Kormányzat. Washington, ahol a legnagyobb üzlet a lobbizás, egy világnyi távolságra kerül az országtól, amelyet kormányoz.

3. Vezetői fizetések. A banki vezetők fizetése 2011-ben több mint 20 százalékkal emelkedett - miközben a legtöbb bank részvényárfolyama esett. A Citibank kurzusa például három év alatt 61 százalékkal csökkent - miközben Vikram Pandit vezérigazgató évente 14,9 millió dollárt vitt haza.

0 Tovább

Robban a gázpiac, több százezer munkahely

Több százezer új munkahely jöhet létre a palagáz készletek kitermelésében bekövetkezett boom eredményeként az Egyesült Államokban - vélik az IHS szakértői.

A technikai fejlődés, amelynek eredményeként a korábban csak gazdaságtalanul, vagy egyáltalán nem kiaknázhatónak tartott gázlelőhelyeken is megkezdődött a kitermelés, 2010 és 2015 között 445 ezer új munkahelyet teremthet. Ennek több mint fele az ilyen készletekben (többek között palagázban) leggazdagabb négy állam - Texas, Pennsylvania, Colorado és Luisiana - munkaerőpiacát javítja.

A pénzügyi hátteret az áremelkedés biztosíthatja: az IHS alapforgatókönyve szerint a földgáz ára 2015-ig a jelenlegi szint bő kétszeresére emelkedik 2015-re.

Mi a különbség?

A palagáz sokkal kisebb "buborékokban" helyezkedik el, mint a hagyományos földgáz, így kitermelése is más technikákat követel: a fúrások száma jóval nagyobb, és sokszor horizontális fúrástechnikát kell alkalmazni. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a függőleges lyukból elkanyarodnak, és csillagalakzatban vízszintesen fúrnak tovább; a vízszintes kutakban repesztéseket végeznek (alkalmanként robbantással), és így nyerik ki a gázt, amely összetételében lényegében megegyezik "hagyományos" rokonával.

0 Tovább

Milliomosgyár lett a kistigrisből

Tavaly az Egyesült Államokban 129 ezerrel csökkent a milliomosok tábora, míg világszerte 17,5 ezerrel nőtt az 1 millió dollár feletti vagyonnal bíró háztartások száma.

Az első helyen álló Szingapúrban a háztartások 17 százalékának van több mint 1 millió dolláros vagyona, az USA-ban ez mindössze 4,3 százalék, ami a hetedik helyre elegendő a Boston Consulting Group által készített milliomoslistán.

Az ultravagyonosokat felvonultató rangsor első helyén Svájc áll, ahol 100 ezer háztartásból 11 rendelkezik 100 millió dollár feletti vagyonnal, a második Szingapúr, ahol 10. Az USA eléggé lemaradt, még a top 15-be sem sikerült bekerülnie.

A Csendes-óceáni térség (Japán nélkül) háztartásainak vagyona 10,7 százalékkal 23 700 milliárd dollárra nőtt, ezzel szemben Észak-Amerikában 0,9 százalékkal 38 ezer milliárd dollárra apadt.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek