Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Facebook-őrület volt a piacon

Újból a Facebook volt az amerikai tőzsde főszereplője, ezúttal látványos drágulást produkált a papír - meglepetésre.

A Facebook-részvény mindig tud újat hozni a piacra. A szerdai kereskedés során jelentős, bő 12 százalékos áremelkedéssel zárta a napot, a tőzsdezárás utáni kereskedésben pedig további 1 százalékot termelt.

Tette ezt annak ellenére, hogy a befektetők a kereskedés előtt esésre számítottak. Az árcsökkenés azért lett volna indokolt, mert lejárt több mint 800 millió részvényre vonatkozó eladási tilalom, amelyet a májusi kibocsátáskor szabtak meg. A határidő lejárta azzal fenyegetett, hogy az eddig értékesítési korlátozás alá kerülő részvények tulajdonosai piacra dobják a papírjaikat, ezzel pedig meredek lejtőre teszik a részvényeket.

0 Tovább

Hirtelen fordulat, menekültek a szereplők

Bár Obama győzelmét kedvezően értékelték, hamar jött a feketeleves.

Gyorsan irányt váltottak a piacok az elmúlt két napban. Barack Obama jelenlegi elnök győzelmével záruló amerikai elnökválasztás után jó volt a hangulat, egyebek mellett kedden még kéthetes csúcsra emelkedett az olaj árfolyama, de jól szerepelt a többi piac is.

Később azonban éles fordult következett be. Az Európai Bizottság pesszimista gazdasági kilátásokat tartalmazó jelentése adta meg a kezdőlökést, majd a befektetők az amerikai gazdaság - a várható adóemelések, valamint az úgynevezett fiskális szakadék miatt kezdtek aggódni.

0 Tovább

Drágulást hozott Obama győzelme

Az árupiacokat sem hagyta hidegen Barack Obama választási győzelme.

Kéthetes csúcsra kapaszkodott az amerikai könnyűolaj árfolyama, miután kiderült, hogy nem Mitt Romney, hanem továbbra is Barack Obama lesz a Fehér Ház lakója a következő négy évben.

Az olaj jegyzése 3 százalékkal emelkedett, így 89 dollár közelébe került, amire legutóbbi október 22-én volt példa. (Obama hivatalba lépése óta az olaj árfolyama megduplázódott, igaz, idén tíz százalékkal esett.)

Az olajpiacot most az is fűtötte, hogy Obama környezetvédelmi okokból nem adott engedélyt az olajfúrások bővítésére, holott ellenlábasa, Romney ezt támogatta volna, ez pedig korlátozza a kínálat bővülését, ami szintén árfelhajtó tényező.

0 Tovább

Mennyit érhet a Fehér Ház?

Most lesz az amerikai elnökválasztás. A korábbinál drágább ingatlanba költözhet be a győztes, akire fontos, a piacok teljesítményét meghatározó feladatok várnak.

Az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos lakóhelye és munkahelyejelenleg többet ér, mint négy éve.

Egy ingatlanokkal foglalkozó weboldal becslése szerint a Fehér Ház jelenleg 284,9 millió dollárt ér, ami 1,5 százalékos emelkedést jelent a 2008-as 280,8 millióhoz képest. Az ingatlanárak Washingtonban feltehetően ezt követően is emelkedni fognak, egy év múlva 1,1 százalékkal többet érhetnek. Ráadásul vannak szerencsés környékek, ahol a válság hatására sem kerültek padlóra az ingatlanok árai.

0 Tovább

Hiányzik a forint ereje

Szerény mértékben változtak a világpiaci üzemanyagárak az elmúlt héten, a forint pedig gyengült. A két hatás nagyjából kioltotta egymást, így nehéz megjósolni az üzemanyagárak alakulását, 1-2 forintos változás vagy stagnálás is elképzelhető.

A dollár ott folytatta ahol abbahagyta, a forinttal szemben tovább erősödött. A hivatalos jegybanki árfolyamok több mint 218 és közel 220 forint között mozogtak. Vagyis a két héttel ezelőtti 213 forintos szinteknél 5-7 forinttal volt magasabban az amerikai deviza.

Az előző két hétben a forint mozgásával párhuzamosan az üzemanyagok világpiaci ára jelentősen csökkent, ennek köszönhetően- ahogy a Solar Radar is megírta - jelentősen csökkent a benzin, kisebb mértékben esett a gázolaj jegyzése, ennek következtében komoly árcsökkentést hajtott végre a Mol. Sajnos ezen a héten a markáns gyengülés elmaradt a világpiacon, így csak minimális - 1-2 forintos - változás fordulhat elő a kutakon a jövő héten. Az is benne van a pakliban, hogy nem változnak az árak.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek