Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Csináld úgy, mint Rockefeller!

Az 1900-es évek elején, amikor Amerikában rohamosan nőtt az olajkitermelés volumene, egyre nagyobb hangsúly terelődött a vasúti szállítmányozásra. Soha nem látott tempóban bővült Texasban, és a környékbeli államokban a vasúti hálózat, ugyanis ezzel a szállítási módszerrel gyorsan és költség- hatékonyan lehetett az olajszállítmányokat a feldolgozókba juttatni.

Ennek stratégiai fontosságát elsőként a Standard Oil alapítója és tulajdonosa John D. Rockefeller ismerte fel. Annak érdekében, hogy a XIX. századi üzletember monopolhelyzetbe kerülhessen az olajkitermelésben, az akkortájt piacvezető Pennsylvania vasúttársaság összes olajhordóját és tankját felvásárolta. Ezzel elérte célját az amerikai üzletember: más olajtársaság csak nagyon nehezen tudta eljuttatni kitermelt mennyiségét a finomítókba, aminek következtében szép lassan kártyavárként dőltek össze Rockefeller riválisai.

Szerencsére ma már nem élünk ilyen kemény időket a gazdaságban, lehetőségként azonban még mindig ott van előttünk Rockefeller példája. Jelenleg több mint 20 olyan vasúttársaság van Észak-Amerikában, melynek fő profilja a kőolajszállítás. Ez azért fontos, mert jelen pillanatban a szárazföldi olajkitermelésben olcsóbb a vasutat választaniuk a kőolajcégeknek, mint a csővezetékeken keresztüli szállítást.

Hogy a valóságtól mennyire nem elrugaszkodott ez a fajta befektetés, jelzi, hogy Warren Buffett is komoly kitettséggel rendelkezik ilyen jellegű cégek részvényeiben. Az egyelőre kérdéses, hogy a vasút vissza nyeri-e régi kulcsszerepét az amerikai gazdaságon belül, annyi azonban elmondható: az eddigi tendencia mindenképp bizalomkeltő és az amerikai gazdaság újbóli felélénkülésével jelentős megrendelés állománnyal számolhatnak a vállalatok.

 

1 Tovább

Fiatalon lett miliomos

Nagy nap volt a hétfői a 17 éves Nick D’Alosio számára, ugyanis az általa 15 évesen megálmodott, és sikerre vitt Summly –t megvásárolja a Yahoo Inc. Az akvizíció részleteiről egyelőre hallgat a két fél, azonban ismerve a terméket, nem lenne meglepő, ha több millió dollár ütné a fiatal fejlesztő markát.

D’Alosio zsenialitása abban rejlett, hogy rájött: az okos telefonok térnyerésével egy teljesen új fogyasztói csoport jelent meg az internetezők körében. Ezen csoport számára fejlesztette ki azt az alkalmazást, amivel a felhasználók gyorsabban, célzottabban, éselegánsabb formában érhetik el a keresett híreket mobiltelefonjuk használatával.

Azonban nem csak a fejlesztő örülhet a Yahho lépésének, hanem Li-Ka Shing, hong-kongi befektető is, aki komoly összeget invesztált az induló vállalkozásba.

Ismerve a Yahoo nagyasszonyát, Marissa Mayer-t, nem volt meglepő a döntés. A Yahoo élére nem régiben kinevezett vezérigazgató nyitott az újításokra, és komoly energiát fektet abba, hogy az idáig haldokló technológiai vállalatot egy új, modern szolgáltatási körrel ruházza fel, amivel a vállalat újból élre tud törni.

A hírt pozitívan fogadták a részvénypiacon, ugyanis a tegnapi kereskedés során egy közel fél százalékos pluszban fejezte be a napot a Yahoo Inc.

0 Tovább

Fontos szintek előtt a gyapot árfolyama

Az elmúlt egy hónapban komoly teljesítményt tudhat maga mögött a gyapot árfolyama, köszönhetően a gazdálkodók múlt évi lépéseinek. A most pénteki USDA riport azonban könnyen a feje tetejére állíthatja a piacot.

A múlt év során, az alacsony felvásárlási árak miatt a gyapot gazdálkodók többsége (elsősorban Ausztráliában) csökkentette a termesztéshez szükséges vetésterületek nagyságát. Tették ezt annak érdekében, hogy a kínálati oldalt le tudják szorítani, és ezzel harcoljanak ki magasabb vételárat maguknak. Várakozásaik beigazolódni látszanak, ugyanis az elmúlt, kicsivel több mint egy hónapban a gyapot árfolyama szédületes teljesítményt tudhat maga mögött.

A február közepi 80 centes mélypont óta megállás nélkül emelkedik az árutőzsdei termék árfolyama, és jelenleg a 87 centes szintek áttörésével próbálkozik. A kínálati oldal mesterséges csökkentésével egy időben a kínai felvásárlási program is segített a nyersanyagnak, így várhatóan ezt a szintet könnyen maga mögött hagyhatja az árfolyam, amivel további tér nyílna meg az emelkedés előtt. 

Ennek egyetlen kerékkötője a pénteki USDA riport lehet. Ennek esetében részletes képet kapunk az amerikai agrártárcától a gyapot piacáról és a várható keresleti-kínálati oldal változásáról.

Amennyiben további elemzések iránt érdeklődik, kövessen minket Facebook oldalunkon is!

0 Tovább

Ezt látni a lövészárkokból

Kemény hét van a hátunk mögött. Hétfő délelőtt még nagy volt az öröm az európai részvénypiacokon, ugyanis mindenki azt hitte, a Monti-Bersani páros simán hozni fogja a választásokat Olaszországban, aztán az első exit poll-ok már aggodalomra adtak okot. Amitől pedig megijedtek a piacokon, valóság lett: Berlusconi sikeresen szerepelt a választásokon, és bizonytalan helyzetet alakított ki a kormányalakításban.

Ennek megfelelően a DAX index a kezdeti 7850 pontos maximumokról egészen 7600 pontig süllyedt, amivel 2,5 százalékot értékelődött le a német piac, 24 óra leforgása alatt.

Ezen a héten azonban Amerika segítette meg a piacokat, a foglalkoztatottsági és ingatlanpiaci adatok mind felfelé hajtották az árfolyamokat részvénypiacokon, és Bernanke meghallgatása sem volt negatív, kedvező mondatokat hallhattunk a FED első emberétől.

A pénteki zárás közel ugyan olyan értéken történt, mint a hétfői nyitás, így kijelenthető, hogy nagy volatililtással megérkeztünk oda pénteken, ahonnan elindultunk hétfőn. Ez mindenképpen arra utal, hogy a piacon valami készülődik.

Eközben a dollár a héten tovább erősödött, és a dollárindex értéke 82 pont felett zárta a hetet, ezzel azt a képet mutatva, hogy a dollár iránti kereslet kezd bővülni a piacon. Ennek megfelelően az olaj, arany és ezüst jegyzése lejjebb jött, és a többi árupiaci termék sem mutatott fel érdemi emelkedést. Kivéve a gyapotot ami a hét közepi 81 centről egészen 85 centig emelkedett. Ez pedig szép teljesítmény az árupiac tavalyi mostoha gyermekétől. Erre a termékre lesz érdemes a leginkább oda figyelni, hiszen márciusban már vége lehet a kínai felvásárlásnak, amivel egy komoly keresleti tényező eshet ki a piacról.

Mozgalmas és szép hét áll tehát mögöttünk, és bízzunk benne, hogy a következő héten is jó lesz a piac. Hiszen a legfontosabb, hogy legyen volatilitás, egy trader ennek örül a leginkább!

 

Amennyiben érdekli az árupiac, kövessen minket Facebook oldalunkon is!

0 Tovább

Buffett részvénye I.

Talán már mindenki hallott Warren Buffettről, a híres amerikai befektetőről. Közismert tény, hogy jelentős összegeket keresett vállalati részvényekkel, azonban kevesen tudják, hogy portfóliója milyen papírokból is áll össze. Úgy döntöttünk tehát, hogy minden pénteken írunk pár sort arról, miben is fekszik jelenleg az omahai bölcs pénze, annak érdekében, hogy Önökhöz is közelebb hozhassuk a befektetések e szegmensét.

Mai bejegyzésünkben a Procter&Gamble-t választottuk. Az amerikai vállalat olyan márkákkal rendelkezik, mint az Old Spice, Gillette, Pampers, Duracell vagy éppen a Lacoste.

A Procter&Gamble 180 országban értékesíti, alapvetően a fogyasztási cikkek közé sorolható termékeiket. Az utóbbi időben folyamatosan bővítette termék portfólióját (akár agresszív vállalat felvásárlásokkal is), annak érdekében, hogy profitabilitása magas legyen, és megszerezze az első helyet iparágában. Ennek meg is lett az eredménye!

A vállalat adózott eredménye az előző üzleti évben 10,7 milliárd dollár volt, amit 83 milliárd dolláros árbevételből gazdálkodott ki a management. Ennek köszönhetően a  cég készpénzállománya eléri a valamivel több mint 6 milliárd dollárt. A magas pénzállománynak köszönhetően a részvényeseknek évente 2,14 dollárt fizet ki a vállalat osztalék gyanánt.

Solar Capital

Észrevehető tehát, hogy nem misztikus vállalatba fektette pénzének egy részét Buffett, csupán egy olyan cégbe, aminek termékei a mindennapok során használatosak. Logikus lépésnek mondható.

 

További elemzésekre kíváncsi? Kövessen minket Facebook oldalunkon is!

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek