Az IMF-tárgyalások megindítására kapott engedély után látványos erősödést produkáló forint sorsa nagyon közvetett módon ugyan, de a politikától függ a következő napokban. Nem a magyar, hanem a görög politikai csatározások kimenetelétől.

A görög politikai erők ugyanis a választások óta nem tudnak megegyezni a kormányalakításról, a vita elsősorban arról szól, hogy a hatalomra kerülő pártok hajlandóak-e végrehajtani az Európai Unió által a mentőcsomag fejében kért megszorításokat. Ha erre nem kerül sor, akkor új választásokat kell kiírni, amelynek eredménye jelenleg megjósolhatatlan. Akár az is bene van a pakliban, hogy a megszorításokat elutasító pártok nyernek, ezt követően Görögország csődbe mehet és akár kiléphet ez eurózónából.

Itt jön képbe a forint, mert egy esetleges görög csőd, amely egyre reálisabbnak tűnik, komoly eladási hullámot generálhat a piacokon és egy ilyen helyzetben könnyen lehet, hogy az eurózónában csalódó befektetők a kevésbé biztonságosnak tekintett eszközökből, mint például a forintból is kiszállnak. Ezt jelzi, hogy a görög kormányalakítási tárgyalások megszakítása után hétfőn masszív mínuszokat produkáltak a nemzetközi piacok, és a forint is gyengült, az euró például a hétfő reggeli 290 alatti szintről 292 fölé szaladt.