Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jól járhatnak a dízelesek

A forint erősebb lett, az üzemanyagok tőzsdei jegyzése felment, a hazai kutakon mégis csökkenhetnek az árak.

Ellentétes folyamatok zajlottak a nemzetközi piacokon az elmúlt egy hétben, a forint erősödött a dollárral szemben, miközben mind a gázolaj, mind pedig a benzin tőzsdei árfolyama emelkedett. Előbbi tényező a hazai üzemanyag árak esését, utóbbiak az emelkedést indokolnák, így a két hatás úgy-ahogy kiegyenlítette egymást.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Mindez a konkrét számokra lefordítva annyit tesz, hogy a forint a dollárral szemben a héten - a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai alapján - több mint 3 százalékkal erősödött, miközben a benzin dollárban jegyzett tőzsdei árfolyama átlagosan 2,4 százalékkal, a gázolaj jegyzése pedig 1 százalékkal emelkedett.

Összességében tehát a forintban kifejezett tőzsdei ár a benzin esetében 1 százalékkal csökkent, míg a gázolajnál megközelítőleg 2,5 százalékkal süllyedt. Mindez - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 40 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár - a hazai kutakon a benzinnél stagnálást, esetleg 1-2 forintos árcsökkentést, míg a gázolaj esetében 4-5 forintos áresést indokolna.

0 Tovább

Tovább drágulhat a benzin

A héten az autósok ellen dolgoztak a főbb folyamatok a nemzetközi piacokon, a benzin és a gázolaj ára így tovább emelkedhet a kutakon.

A forint gyengült a dollárral szemben, a gázolaj és benzin tőzsdei árjegyzése ugyanakkor emelkedett, azaz minden tényező a hazai üzemanyagárak emelkedése felé mutat.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Konkrét számokkal kifejezve mindez úgy néz ki, hogy a forint a dollárral szemben heti átlagban mintegy 3 százalékkal gyengült, míg a benzin és gázolaj tőzsdei árfolyama átlagosan 2-2, százalékkal kúszott fel, ami forintban kifejezve az árak megközelítőleg 5 százalékos emelkedését jelenti.

0 Tovább

Búcsú a benzinárzuhanástól

A múlt heti gázolaj- és benzinár zuhanást követően most jóval szerényebb árváltozás várható a hazai kutakon.

A héten ugyan a benzin és gázolaj tőzsdei árfolyama tovább süllyedt, a forint azonban gyengült a dollárhoz képest, így a forintban jegyzett üzemanyagárak szempontjából a két hatás nagyjából kioltotta egymást.

A konkrét számokat tekintve ez úgy nézet ki, hogy a gázolaj heti átlagos tőzsdei árfolyama 1,0 százalékkal, a benzin jegyzése 2,5 százalékkal esett, a forint azonban 0,7 százalékkal gyengült a hét átlagában, azaz a forintban jegyzett elmozdulás a gázolaj esetében minimális, a benzinnél pedig 1,8 százalékos esés volt.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Így a gázolaj ára változatlan maradhat a hazai kutakon a Mol soron következő döntése nyomán, miközben a benzinár szerény mértékben - 2-4 forinttal - tovább ereszkedhet.

0 Tovább

Benzindrágulás jöhet a héten a görögök miatt

A forint gyengült a héten, ami rossz hír a hazai autósoknak, a benzin és a gázolaj tőzsdei ára ugyanakkor esett, ami viszont kedvező előjel a Mol következő árváltoztatása előtt. A két hatás eredője 1-4 forintos áremelés lehet a kutakon.

A héten minden az esetleges görög csődről szólt a pénzpiacokon, és minthogy a várható jövő egyre borúsabb, a forint meredeken gyengült, a gázolaj- és benzinár pedig süllyedt. A gyenge forint a hazai kutakon dráguló benzint és gázolajat jelentene, míg az üzemanyagok tőzsdei árának esése a kiskereskedelmi árak mérséklődését hozza maga után, így a két tényező a héten nagyjából kioltotta egymást.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Ami a konkrét számokat illeti: a hét átlagában a forint 4,0 százalékkal gyengült a dollárral szemben, miközben a gázolaj dollárban jegyzett tőzsdei ára átlagosan 2,6 százalékkal, a benziné 3,6 százalékkal esett.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek