A vasárnapi választáson Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök a várakozásoknak megfelelően vereséget szenvedett, ami - a nyilatkozatok alapján - előre vetítheti a német politikai vezetés által Európára erőltetett megszorítások felpuhulását.

A leendő új elnök, Francois Hollande ugyanis több ízben jelezte, hogy a mindenek feletti költségvetési megszorítás helyett a növekedés beindítását és a munkahelyteremtést tekinti majd fő feladatának, és javasolni fogja egy átfogó, egész Európára kiterjedő növekedési terv kidolgozását.

A hétvégén már Olli Rehn, az Európai Unió pénzügyi biztosa is úgy nyilatkozott, hogy szükség van egy európai beruházási paktumra, akivel José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is egyetértett, aki közös célnak nevezte az új munkahelyek teremtését és az európai gazdasági növekedés beindítását.

A francia választással ismét bebizonyosodott, hogy az európai választópolgárok nem kérnek a megszorítások politikájából, az emelkedő munkanélküliség és a stagnáló gazdaság pedig olyan mértékű társadalmi elégedetlenséget szül, ami alapján szinte borítékolható a regnáló politikai erő bukása.