A borús jóslatairól híres közgazdász, Nouriel Roubini a londoni olimpiai játékokat sem kímélte.
Az olimpia egy gazdasági melléfogás, London teljesen kiürült: a szállodák és az éttermek éppúgy, mint az utcák - írta a közgazdász egy közösségi oldalon, "zombivárosnak" nevezve az Egyesült Királyság fővárosát.
Az olimpiai játékok az előzetes tervek szerint mind az Egyesült Királyságban, mind Londonban lendületet adott volna a turizmusnak. Az átlagosnál mintegy egymillióval több turista helyett azonban az üzletek a forgalom visszaeséséről számoltak be.
A londoni tömegközlekedésre a játékok ideje alatt hatalmas nyomás nehezedik majd - figyelmeztettek a szervezők még idejekorán, amit a londoniak meg is fogadtak: sokan éppen ezekre a hetekre időzítették éves szabadságukat, aki pedig megtehette, az otthonról dolgozott. A turisták elkerülik a West Endet, ahol a város legtöbb látványossága található.
Az olimpia egy melléfogás
Magyar olimpia: bele is rokkannánk
Egy friss elemzés szerint legalább a duplájába kerül a londoni olimpia annak, mint amivel eredetileg kalkulált a brit kormányzat, s ezzel az idei ötkarikás játékok a "leginkább túlköltött" olimpia 1996 óta.
A britek - állítólag - 8,4 milliárd fontot (több, mint 3000 milliárd forintot) fordítanak a szervezésre, ami hajszálpontosan a kétszerese a hét évvel ezelőtt beadott pályázatban megjelölt összegnek. Ennél jobban utoljára az amerikaiak számolták el magukat: az atlantai játékok esetében ugyanis a végső cech 147 százalékkal lett magasabb a tervezettnél.
Bár a hír önmagában is érdekes, mivel azonban feltehetőleg csak a brit választópolgárok homloka szalad ráncba tőle, érdemes egy kicsit elcsámcsogni a számokon, és magán az alapállításon is.
Kezdjük a tanulmányban megjelölt 8,4 milliárd fontos szervezési költséggel. Egyrészt az említett összeg brutálisan magas. Különösen akkor, ha belegondolunk, hogy néhány éve még az is felmerült, hogy 2020-ban (illetve 2012-ben és 2016-ban is) Magyarország rendez majd olimpiát. A 3000 milliárd forint több, mint a 2012-re tervezett költségvetési deficit hatszorosa (tehát az olimpia előkészítésének időszakára lényegében meg is lenne a hiányunk), a magyar GDP-nek pedig nagyjából 13 százaléka.
Utolsó kommentek