Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Érdemes a kakaót venni?

Miközben a közép-afrikai belpolitikai helyzet stabilizálódott a 2011-es elefántcsontparti polgárháborút követően, a kakaó keresleti-kínálati oldala felborulni látszik. Ezzel pedig 2013 egyik legizgalmasabb árupiaci terméke lehet az csokoládé alapanyaga, és a legnagyobb elemzőházak már is listájukra tették a terményt.

A kakaó termesztése elsősorban a közép-afrikai régióban folyik, így a térség jelentős befolyással bír a termény világpiaci árára. Míg 2011-ben az elefántcsontparti polgárháború hajtotta fel a kakaóbab árfolyamát (szinte lehetetlenné vált a betakarítás, és szállítás), addig mára a gazdasági világválság enyhülése, valamint az időjárási viszonyok tették meg hatásukat.

A világ legnagyobb kakaó exportőre Elefántcsontpart, a globális termesztés közel 40%-a itt folyik. A 2011-es polgárháborút követően a kormányerők igyekeztek hatalmukat megszilárdítani az országban, és hozzá láttak a mezőgazdasági reformhoz, ami jelentős hatást gyakorolt a kakaóbab piacára. A közép-afrikai ország államilag rögzíti a felvásárlási árat (ez jelenleg 1,56$/kg) annak érdekében, hogy a termesztésből élő családok lojalitását hosszú távon elnyerje. Ezzel védőhálót feszített ki az ország a kakaó számára, és nem enged teret komolyabb árcsökkenésnek a világpiacon (ez hozzávetőlegesen 2000 USD/tonna tőzsdei árfolyamnak felel meg).

Egyelőre azonban úgy néz ki, ez az árszint még messze van. A legfrissebb termésadatok alapján a közép-afrikai országokban jelentősen csökkent a termésmennyiség, ugyanis a nyár közepén egy esősebb időjárás köszöntött be a térségbe, ami nem kedvezett a kakaó termesztésének, és drasztikusan szűkítette a termény kínálati oldalát. Elefántcsontpart idei termése 20%-al csökken,míg Ghánában a betakarítás mértéke 30%-al maradhat el az előző évi szintektől.

Ezzel párhuzamosan azonban a kereslet rohamosan bővült az elmúlt hónapokban, Malajzia előrejelzések szerint idén 360 ezer tonna nyers kakaót fog feldolgozni annak érdekében, hogy az élelmiszer és a kozmetikai ipar számára fedezni tudja a megnövekedett keresleti igényeket, amit az ázsiai fogyasztás fűt jelenleg. Ezzel a dél-kelet ázsiai ország egy év alatt megduplázza termelését. A legfrissebb előrejelzések szerint idén 108 ezer tonna hiány alakulhat ki a kakaó piacán, ami azért fenyegető, mert a jelenlegi készletszintek 58 ezer tonnán vannak, ez pedig nem fogja tudni fedezni a most kialakulóban lévő deficitet.

A fenti folyamatokból adódóan a kakaó árfolyama éves csúcsokra futhat az év végére, és elérheti a 2800-3000 dolláros szinteket, ez pedig a jelenlegi árfolyamhoz képest 20%-os felértékelődési potenciált rejt magában.

 

0 Tovább

Melegszik a kávé

Több mint három éve nem látott produkcióval rukkolt elő a kávé, amelynek ára várhatóan még feljebb megy.

Hétfőn látványosan, több mint 6 százalékkal 173 dollárcentre drágult az arabica kávé. Az áremelkedés jelentőségét mutatja, hogy hasonló mértékű drágulásra legutóbb 2009 januárjában volt példa, ráadásul kedden rátett egy lapáttal, így 177 dollárcentnél is adtak a kávéért.

Az áremelkedés a kínálat visszaesésének köszönhető, a legnagyobb kávétermelő országokban ugyanis csökkent az export. Nincs elég kávéja az egyik legjelentősebb termelőnek számító Brazíliának sem, ahol most került célegyenesbe a szüret.

0 Tovább

Elszabadultak az árak

Az eurózóna jegybankja euforikus hangulatba kergette a befektetőket azzal, hogy bejelentette, beveti az adósságválság elleni fegyverét.

A válság előtti szinten, vagyis négyéves csúcson zárta a csütörtöki kereskedést a Wall Street egyik legfontosabb indexe, a félezer részvény mozgását tükröző S&P 500 index. Az 1432 pontos végeredmény 2 százalékos emelkedést jelent a szerdai záráshoz képest. A technológiai papírok teljesítményét mutató Nasdaq pedig 2,2 százalékkal 3136 pontra nőtt, ami 12 éves rekordot jelent.

A vásárlókedvet az Európai Központi Bank bejelentése hozta meg a parkettre. Mario Draghi az előzetesen kiszivárgott híreknek megfelelően korlátlan kötvényvásárlási programmal fogja enyhíteni az eurózóna adósságválságát.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben a bajba jutott országok állampapírapiacain elszabadul a hozam, akkor az EKB vásárlásokkal szorítja majd le a hozamszintet, ezáltal stabilizálja a piacokat és kiárazza az eurózóna esetleges szétesése miatti kockázatot.

0 Tovább

Furcsaság a világpiacon

Hétfőn rosszul indult a kereskedés a világ részvénypiacain, estek az árfolyamok, később azonban javult a helyzet. Napközben az olaj ára is csökkent, az amerikai könnyűolajat 95,34 dolláron is jegyezték, amire december 20-án volt utoljára példa, ennek ellenére a csökkenés itt mérsékeltebb volt.

A konkrét árfolyammozgások mellett érdemes megvizsgálni a mostani piaci felállást, mert furcsa állapotok alakultak ki a piacokon. A görög és francia választások eredménye miatt felerősödtek az eurózóna adósságválságával kapcsolatos aggodalmak, amelyek az elmúlt hónapokat is meghatározták a tendenciákat. Ez az aggodalom egy csomó shortost, azaz árcsökkenésre játszó, abból nyereséget realizáló szereplőt vonzott a részvénypiacokra. Most azonban nincs igazán jelentős vevői nyomás, leegyszerűsítve kevés a vásárló.

Pont ellentétes folyamat alakult ki az olajpiacon. Az utóbbi hónapokban az iráni feszültség, az esetleges fegyveres konfliktus réme fenyegetett, ezért sok befektető rárohant a piacra az áremelkedés reményében. Bár miattuk valóban drágult az olaj, de úgy néz ki, többre vágynak, illetve akik később szálltak be még nem tömték tele a zsebüket, ezért aztán nincs eladó. Ilyen helyzet pedig ritkán áll elő a pénz- és tőkepiacon.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek