Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kísérthet a Lehman-bukás

A görög politikai és adósságválság súlyosbodása miatt egyre több elemző, befektető számol az ország csődjével és ez eurózónából való kilépésével. A görög helyzet sokban hasonlít a több mint 10 évvel ezelőtti argentin bukásra, az esetleges csőd egy másik, közelmúltban látott piaci felálláshoz vezethet.

Ez pedig a Lehman Brothers csődje, amely a gazdaságtörténelem egyik legnagyobb bukása volt és az amerikai jelzálogpiacról induló válság elmélyüléséhez vezetett az egész világon. A számos kedvezőtlen hatás közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a pénzpiacokon korábban egymást partnernek tekintő bankok, befektetők nem voltak hajlandóak hitelezni, ez pedig az egekbe hajtotta a kamatokat és kiszárította a hitelpiacokat.

Az esetleges görög csőd szintén visszavetné a hitelezést, ezt követően ugyanis a befektetők nyilvánvalóan kevésbé szívesen adnának pénzt az eddig legjobb adósoknak tekintett államoknak, főként az eurózóna perifériáján lévő, pénzügyi gondokkal küzdő országoknak.

0 Tovább

A kapitalizmus halott

A hitelezés az új király, Kínának is bealkonyul - állítja Richard Duncan, az IMF korábbi közgazdásza.

A jelenleg Bangkokban élő szakember, aki többek között a Világbanknak, az IMF-nek és a Blackhorse Asset Managementnek is dolgozott, a "The New Depression: The Breakown of the Paper Money Economy" című könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a (valódi) kapitalizmus már 1914-ben kimúlt, amikor az első világháborúra készülő európai államok aranyfedezet nélküli pénzkibocsátásba és deficitfelhalmozásba kezdtek. Azóta a hitel az úr...

A Fed 1968-ban törölte az aranyfedezet kötelezettségét, a hatás pedig nem maradt el: a globális hitelállomány a 60-as évek végi 1000 milliárd dollárról 2007-re 50 000 milliárd dollárra nőtt. Az elmúlt 50 évben mindössze kilencszer fordult elő, hogy az egyesült államokbeli teljes hitelállomány 2 százaléknál kisebb mértékben bővült, az ilyen éveket azonban rendre recesszió követte, amelyből - hogyan máshogy? - masszív hitelekkel sikerült kilábalni...

0 Tovább

Elsők vagyunk a kamatlistán

A héten nem változott a magyar alapkamat, amely az Európai Unión belül a maga 7,0 százalékával a legmagasabbnak számít. Európában ugyanakkor találni magasabb kamatszintet, Ukrajnában például 7,75, Szerbiában 9,5 százalék az alapráta. Ennél magasabb kamatokat más kontinensen kell keresni. A Bloomberg adatai szerint Kenya az első 18 százalékos kamatszinttel, a hatvanhét országot felsoroló ranglistán a tízedik Brazília 9,75 százalékkal.

A kamatszintet tekintve tehát uniós listavezetők vagyunk, ennek pedig több oka van. A kamatszinttel a jegybank az inflációt igyekszik kordában tartani, magas kamat esetén kisebb a veszélye, hogy elszabadulnak az árak. Az infláció elleni harc részeként a hitelezést szabályozza a jegybank, vagyis azt, hogy a bankok mennyiért adnak egymásnak kölcsön. Másfelől pedig a forint elleni spekuláció fegyvere, a mostani kamatszintben ez játszhatja a főszerepet.

Bizalomhiány

Ha több befektető kipécézné magának a forintot, akkor forintban vesznek fel rövid távú forinthiteleket, abból eurót vásárolnak a devizapiacon mondjuk 290 forintért, ezáltal növelik a forintkínálatot a piacon, vagyis csökkenni kezd a forint árfolyama. Ha ezt egyre többen teszik, fokozatosan gyengült a forint, amíg a másik oldalon nem állnak be vevők.

Mondjuk 310 forintig elszalad az árfolyam, eladják az eurót 310 forintért, visszafizetik a forinthitelt az eurónként egy húszast jelentő nyereséget pedig zsebre teszik. Ezt a folyamatot törte meg a jegybank például 2008 őszén, amikor 3 százalékponttal megemelte az alapkamatot. Ennek következményeként a spekulánsok alapanyaga, a forint és a mögötte álló hitel jelentősen megdrágult, a gyengülésre való várakozás pedig csak vitte a pénzt. Kevésbé viharos időkben pedig azért tarthatja magasan a kamatot a jegybank, hogy a magas kamat, azaz jelentős költségek miatt védekezzen egy esetleges roham ellen.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek