Mindannyian emlékszünk még a Danone méltán híres reklámjára, amely szerint a görögök nagy sikere, hogy a demokrácia, a művészetek és az olimpia mellett még a görög joghurtot is ők adták a világnak. A francia cégnek azonban most némi gondot okoz, hogy a görögök ugyan adták a joghurtot, de most valamiért nem veszik.

Legalábbis valami ilyesmivel indokolta a Danone a profit warningját, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a várt stagnálás helyett csökkenhet a cég üzemi eredményhányada 2012-ben.

Persze csúnya dolog lenne az egészet a görögök nyakába varrni, a Danone sem ezt tette, közleményében inkább a teljes dél-európai régiót, illetve az ott nem létező belső fogyasztást hibáztatta, külön kiemelve a szomszédos spanyolokat.

A Danone befektetői nem fogadták túl lelkesen a híreket: a cég részvényei a párizsi kereskedésben kedden 6,5 százalékot zuhantak, majd szerdán még kettőt, aminek eredményeként a kurzus majd féléves mélypontra került.

Bár a Danone figyelmeztetése a részvényesek számára sem túl örömteli, van ennél egy sokkal ijesztőbb üzenete is, jelesül, hogy a PIIGS államokban már élelmiszerre sem igazán költenek a fogyasztók. Ráadásul nem a világ vezető joghurtgyártója az első, aki vészjelzést ad: a Carrefour múlt hét pénteken jelentette be, hogy kivonul Görögországból, és a napokban a Nestlé, illetve az Unilever is jelezte: gondok lehetnek az unió perifériás országaiban.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Új kihívót kap az Apple

Példátlan számok a spanyoloktól


Robban a gázpiac, több százezer munkahely

Fogynak a marhák Amerikában

Közel 12 milliós bukó családonként

Ahol 36 millió forint egy VW Passat