A nyugati világ leggazdagabb üzletemberei közül sokak nevét ismerhetjük, elég csak Bill Gates-re, Warren Buffett befektetési gurura gondolni, de az egyre nagyobb befolyással, hatalommal és pénzzel rendelkező kínai vezetők nevét is érdemes lesz megtanulni. Őket mutatja be az amerikai Fortune magazin friss rangsora. 

Az első helyre került a 67 éves Ren Zhengfei, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező távközlési világcég, a Huawei Corporation alapítója és elnöke.

Róla és cégéről azt írják, bár 2011 viharos év volt, a Huawei nettó nyeresége ugyanis 53 százalékkal csökkent éves szinten, a kínai óriásnak sikerült tartós bevételnövekedést produkálnia távközlési hálózatainak és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásainak köszönhetően. Nem mellesleg a Huawei gyártotta a legtöbb okostelefont. A cég pedig nemrég bejelentette, hogy közel 20 százalékkal 4,5 milliárd dollárra emeli kutatás-fejlesztési kiadásait.

Zhengfei katonai múltja miatt - technológus volt a kínai hadseregben - tengerentúli terjeszkedési tervei okoztak némi nyugtalanságot az USA-ban. Erre reagálva a Huawei megreformálta a vezetői struktúráját, tavaly bevezették a rotációs menedzsmentet, vagyis ami félévente más tölti be az ügyvezető-igazgatói tisztséget. Jelenleg Eric Xu tölti be a pozíciót.

Alakul a kínai General Electric?

A második a listán Liu Chuanzhi, aki az első hallásra ismeretlen Legend Limited elnöke. A szintén 67 éves üzletember irányítja a Lenovo márkáról ismert vállalatot, amely 2011-ben szép csendesen lett a világ második legnagyobb számítógépgyártója.

Chuanzhi csak névlegesen vonult nyugdíjba 2011-ben, jelenleg is ő ül a Lenovo anyavállalata, a Legend Holdings elnöki székében, emellett számos vállalatot is irányít, többek között a Lenovo Groupot, Digital China-t, a kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó Legend Capitalt és a Raycom Estatet. 

Chuanzhi azt tervezi, hogy bevezeti a hongkongi tőzsdére a Legend Holdingst, melynek alappillérei közé tartozik, az információtechnológia, az ingatlanágazat, a szénfeldolgozás és mezőgazdaság. A Fortune szerint könnyen lehet, hogy mire átlépi a bűvös hetvenet, Chuanzhi birodalma lesz a kínai General Electric. 

Mi köze a hajótörésnek a vállalatvezetéshez?

A harmadik Zhang Ruimin, a Haier Group elnök-vezérigazgatója. A 63 éves üzletember  egy több, mint 80 ezer alkalmazottat foglalkoztató, kétezer független egységből álló vállalatcsoport első embere. A változatos méretű, önálló irányítás alatt álló leánycégek mindegyike egy bizonyos ügyfélre vagy ügyféltípusra fókuszál.

Ruimin egy interjúban nemrég kijelentette: ha a vezetői módszere nem arat osztatlan sikert a csapat tagjai között, akkor ő az, akit el kell távolítani - ez a hozzáállás kifizetődőnek látszik: a Haier elektronikai óriás forgalma a tavalyi évben 23,8 milliárd dollárra rúgott, a profit pedig elérte az 1.2 milliárd dollárt.

Az üzletember által bevezetett vezetői változtatások nyugati mintákon alapulnak és nagyon hasonlóak a kisebb cégek vezetési stílusához. A cég élén eltöltött 27 év után hogyan képes Ruimin lendületben maradni, a válasz az asztalán található, pontosabban a Fortune magazin kínai kiadásának 2002 augusztusi számában. A borító egy hajótörést ábrázol, rajta a kérdés: miért mennek tönkre a cégek? A cikk azt a választ adja: a kudarcok nagy része nem az irányíthatatlan külső erők miatt történik, hanem vezetési hibák és elavult ötletek következménye.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Spanyolország lehet az első

Olajban fürdik a világ

Padlón a gázár - Hogyan tovább?

Minőség kérdése az egész

Magyarország, az európai áfanagyhatalom

Kísérthet a Lehman-bukás