Valamennyi régiós deviza veszített értékéből a héten. Ebben szerepet játszott, hogy jellemzően kedvezőtlen befektetői hangulat uralta a piacokat, elsősorban a spanyol aggodalmak miatt. Egy másfél héttel ezelőtti rosszul sikerült spanyol kötvényaukció után az eurózóna kötvénypiacain feszültség alakult ki, ennek következtében emelkedtek a hozamok. Ráadásul Spanyolország csődkockázati mutatója a héten rekordszintre nőtt.

Pénteken romlott el igazán a hangulat a világ tőke- és pénzpiacain. A magyar tőzsde jelentős esést volt kénytelen elkönyvelni, az egyik vezető részvény, az OTP több mint 6 százalékkal zuhant. Ezzel párhuzamosan a legfontosabb európai részvényindexek 1-2,5 százalékkal estek, az amerikai parketten pedig több mint 1 százalékos volt a süllyedés.

A grafikonon a régiós devizák heti teljesítménye látható

(A kék a lej, a zöld a korona, a piros a zloty, a lila a forint)

A rossz széljárásban a hét egészét tekintve gyengültek a térségi devizák, de komolyabb értékvesztés nem következett be. Bár most is a forint szerepelt a leggyengébben, a pénteki árfolyam még mindig elmarad a hétközben elért, 300 forint közeli szinttől.

A forint utolsó helyezésében az játsza a főszerepet, hogy még mindig semmi érdemi haladás nem történt az IMF-hitelmegállapodás ügyében, ez pedig idegességet okoz a forintpiacon és sérülékennyé teszi a magyar devizát.

Az élbolyban szoros verseny alakult ki a régiós devizák heti versenyében. A román lej lett az első 0,3 százalékos gyengüléssel. Mögötte a cseh korona és a lengyel zloty végzett 0,4, illetve 0,5 százalékos veszteséggel, majd a forint következik szűk 1 százalékos mínusszal.

Tekintse meg korábbi posztjainkat is!

500 forintos benzinár: így lehetséges

Mindenki beszállhat a Forma-1-be


Svájci frank vs. spekulánsok: 1-0

Taroltak a fémek, ritkasággal jött a kávé

Tovább híztak a milliárdosok

Eltűnt egy oroszországnyi kukorica