Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyot ugorhat a benzinár

Jelentős üzemanyagár-emelésre számíthatnak az autósok a Mol soron következő döntésekor.

Mind a benzin, mind a gázolaj drágulhat, miután a forint gyengült a dollárral szemben, a dollárban jegyzett benzin és gázolaj árfolyama pedig komolyabb emelkedést mutatott a nemzetközi piacokon.

A hét átlagában a forint a dollárral szemben 0,7 százalékkal gyengült - a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai alapján -, míg a gázolaj tőzsdei jegyzése átlagosan 3,0 százalékkal, a dollárban jegyzett benzin árfolyama pedig 2,6 százalékkal kúszott fel.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

A két hatás tehát egy irányba mutat, összességében a forintban jegyzett benzinár megközelítőleg 3,5, a forintban számolt gázolaj árfolyam pedig majd' 4,0 százalékkal ugrott meg. Mindez - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 40 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár - forintosítva akár 6-7 forintos emelést is indokolna a Mol soron következő döntésénél.

0 Tovább

Benzinár: sok hűhó semmiért

A forint gyengült, az energiahordozók tőzsdei ára esett, így nem számíthatunk a hazai üzemanyagárak számottevő változására.

A pénzpiacokon alapos felfordulás jellemezte a mögöttünk álló hetet, aminek eredménye forintgyengülés és az olaj/benzin/gázolaj tőzsdei árfolyamának esése volt. A hazai kutakon érvényes üzemanyagárak szempontjából a két hatás nagyjából kioltja egymást, azaz a soron következő döntése során a Mol szinten maradó, esetleg kismértékben emelkedő gázolaj- és benzinárat jelenthet be.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)


Mindez a konkrét számokat illetően így néz ki: a hét átlagában a forint 2,0 százalékkal gyengült a dollárral szemben, miközben a benzin világpiaci árfolyama átlagosan 1,0, a gázolaj tőzsdei jegyzése pedig 2,2 százalékkal csökkent. A két hatás eredőjeként a gázolaj forintban számolt ára megközelítőleg stagnált, míg a benziné forintban számolva mintegy 1,0 százalékkal emelkedett.

0 Tovább

"Szeretne Ön újabb megszorítást?"

Egy kis ideig reménykedhettünk abban, hogy a görögökkel már senki nem foglalkozik, és a déli állam egyre valószínűbb összeomlása hidegen hagyja a befektetőket, mára azonban kiderült, hogy sajnos ez nem így van.

A demokrácia őshazája, ahol - hogy századjára mi is lecsapjuk ezt a magas-labdát - éppen haldoklik a demokrácia, annak ellenére képes még mindig a mélybe lökni az eurót (valamint ezzel párhuzamosan a forintot is), hogy a piac már réges rég beárazta az összeomlást. És, úgy fest, hogy igen helyesen tette, hiszen most már egyre többen emlegetik reális forgatókönyvként Görögország csődjét, és kilépését az eurózónából.

A hétvégi választások kudarca után ugyan minden bizonnyal újra az urnák elé járulhatnak a derék görögök, azonban ennek a második körnek is erősen kétséges a sikeressége. Persze a nagyobb pártok megpróbálhatják a voksolást úgy beállítani, mint az ország uniós tagságáról való döntést, ami akár sikerre is vezethetne, a "reformokat" ellenző pártok kezében azonban továbbra is ott van az a csodafegyver, hogy átfogalmazhatják a pártok közötti döntést arra a kérdésre: "Szeretne Ön további megszorításokat?"

0 Tovább

Tovább eshet a benzinár

A piaci folyamatokra való tekintettel a Mol újabb jelentős gázolaj- és benzinár-csökkentést jelenthet be a héten, kérdés ugyanakkor, hogy vajon a forint ereje és a benzin tőzsdei jegyzésárának csökkenése ismét megjelenik-e a hazai kisker árakban.

A héten a várakozásoknak megfelelően a hazai benzinár 10, a gázolaj kiskereskedelmi ára pedig 5 forinttal csökkent. Az autósoknak továbbra is szerencséjük van, a piaci folyamatok ugyanis továbbra is rendkívül kedvezően alakulnak, a mögöttünk lévő héten a forint tovább erősödött a dollárral szemben, a benzin tőzsdei ára pedig tovább csökkent, azaz indokolttá vált az újabb jókora árcsökkentés a hazai kutakon.

A héten a forint átlagosan 2,5 százalékkal erősödött a dollárral szemben, miközben ugyancsak a hét átlagában számolva a benzin dollárban számolt tőzsdei jegyzésára 3,5 százalékkal esett. A gázolaj dollárban jegyzett tőzsdei ára gyakorlatilag stagnált. Összességében tehát a két hatás eredőjeként a forintban számolt benzinár mintegy 6, a forintban számolt gázolajár megközelítőleg 2,5 százalékkal csökkent.

0 Tovább

Zuhanhat a benzinár - Köszönjük, EU

A piaci folyamatok alapján akár 8-9 forinttal is csökkenhetne a benzinár, kérdés ugyanakkor, hogy a Mol mennyire bánik óvatosan a ceruzával.

A héten minden az autósok kezére játszott a nemzetközi piacokon, a benzin és a gázolaj tőzsdei ára csökkent, a forint pedig az IMF-tárgyalás felől érkező kedvező híreknek köszönhetően számottevően erősödött a dollárral szemben. Az eredmény: a Mol részéről indokolttá vált egy jókora gázolaj- és benzinár-csökkentés.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Ami a pontos értékeket illeti: a hét átlagában a forint 2,3 százalékkal erősödött a dollárral szemben, a benzin tőzsdei ára 2,7, a gázolajé 0,8 százalékkal süllyedt, ami összességében - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 42-44 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár - a gázolaj esetében 4-6, a benzinnél pedig akár 8-9 forintos árcsökkentést is indokolna (!) a kutakon a jövő héten.

Mi tippelünk, a Mol dönt

Indokolna. Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy ezek csupán a piaci adatokból számolt elméleti kalkulációk, a Mol árazási politikájától függően nem feltétlenül érvényesíti a változásokat az üzemanyagárakban. Április elején is volt olyan hét, amikor a benzin, a gázolaj és a forint árfolyamának változása akár több forintos drágulást is indokolt volna a következő héten, ám a Mol mégsem emelt árat.

4 Tovább
«
123

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek