Az eurózóna adósságválsága 30 ezer milliárd forintos lyukak befoltozásával nem oldható meg. Egyelőre nincs megoldás, pedig az idő sürget. 

Bár hétfőn a kereskedés első felében úgy tűnt, a spanyol bankrendszer stabilizálására kért 100 milliárd eurós csomag megnyugtatja a befektetőket és megindultak felfelé az árfolyamok.  Az öröm azonban nem sokáig tartott.

A jelenlegi árfolyamon közel 30 ezer milliárd forint értékű spanyol hitelcsomag ugyanis nem biztos, hogy elég a spanyol problémák megoldásához, elképzelhető, hogy további segítségre lesz szükség. Emellett kiderült, hogy a recesszióba süllyedő Ciprusnak is segítségre lehet szüksége.

Még nagyobb gond, hogy a befektetők egy része attól tart, csak idő kérdése az olasz mentőcsomag bejelentése. Mindezek miatt erősödött a feszültség a piacokon, amit mutat, hogy az ázsiai tőzsdék kedden az európai és amerikai társaik hétfői esése után ugyancsak veszítettek értékükből.

Az árfolyamzuhanások figyelmeztető jelzések az uniós döntéshozóknak, hogy nem elég eseti jelleggel 100 milliárd eurós pakkokkal betömni a különböző országokban keletkező lyukakat és ezzel elodázni a válság hosszú távú megoldását, amely egyelőre még halványan sem látszik.

Az esetleges megoldások között van többek között egy bank- és fiskális unió létrehozása, az eurókötvény bevezetése, ám az országok közötti vita csak egyre mélyíti a már amúgy is súlyos válságot. Az idő sürget, a görögökről pedig még nem is beszéltünk, márpedig a hétvégén esedékes hellén választás eredménye további pofont adhat az eurózónának, az eurónak. Ez pedig szinte senkinek, többek között a forintnak sem lenne jó. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Ahol 36 millió forint egy VW Passat


Csúnyán elbántak a Blackberryvel

Magyarországtól félnek a legjobban

Milliomosgyár lett a kistigrisből

Időkérés a forintpiacon

Akikre figyelni kell - a legmenőbb kínaiak