Az elmúlt hetekben tapasztalt üzemanyagár-emelkedés üteme lassulhat, esetleg meg is állhat, miután a forint számottevően erősödött a dollárral szemben.

A hazai üzemanyagárakat befolyásoló legfőbb tényezők ellentétes irányba mutattak az elmúlt héten, azaz miközben a dollárban jegyzett gázolaj- és benzinár emelkedett, addig a forint erősödött a dollárral szemben.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

A konkrét százalékos értékeit tekintve a forint a hét átlagában 1,9 százalékkal izmosodott, a dollárban jegyzett gázolaj árfolyam 2,7 százalékkal, a dollárban számolt benzinár pedig 4,0 százalékkal kúszott fel.

Forintban számolva a gázolaj árfolyama tehát megközelítőleg 0,8 százalékkal, a benziné 2,0 százalékkal emelkedett, ami a kutakon 2-4 forintos drágulást indokolna, de ki tudja, az sem elképzelhetetlen, hogy a Mol ezúttal eltekint az emeléstől.

Mi tippelünk, a Mol dönt

Mindez természetesen csakis feltételes módban! Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy ezek csupán a piaci adatokból számolt elméleti kalkulációk, a trendeket igyekszik megmutatni, a Mol árazási politikájától függően nem feltétlenül érvényesíti a változásokat az üzemanyagárakban, emellett az cég által alkalmazott árfolyamok is eltérőek lehetnek. Júliusban is volt olyan hét, amikor a benzin, a gázolaj és a forint árfolyamának változása akár néhány forintos drágulást is indokolt volna a következő héten, ám a Mol mégsem emelt árat.

Itt csupán azt számoljuk, hogy a piaci folyamatok megközelítőleg milyen mértékű változást indokolnának a soron következő héten. Azt, hogy a Mol mit dönt, hamarosan megtudjuk…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

A legvastagabb szupermodellek

Nehéz ellenfél a kokain


Trónfosztás a piacon

Mennyi pénz jár az olimpiai bajnokoknak?

Van még mit lefaragnia a forintnak

A legvastagabb olimpikonok