Ha nem is komoly mértékben, de a héten ismét az autósok ellen dolgoztak a nemzetközi folyamatok: a forint gyengült, a benzin és gázolaj tőzsdei jegyzése pedig emelkedett.

A forintesés mértéke heti átlagban 1,1 százalék volt a dollárral szemben, miközben a dollárban jegyzett benzinár 1,2, a gázolaj tőzsdei dollárára pedig 1,3 százalékkal emelkedett, ugyancsak a mögöttünk álló hét átlagában számolva.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

A két hatás tehát erősítette egymást, azaz a forintban számolt gázolaj- és benzinár megközelítőleg 2,3-2,4 százalékkal emelkedett, ami - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 40 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár – a kutakon megközelítőleg 3-5 forintos emelést indokolna a Mol soron következő döntésekor.

Mi tippelünk, a Mol dönt


Mindez természetesen csakis feltételes módban! Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy ezek csupán a piaci adatokból számolt elméleti kalkulációk, a trendeket igyekszik megmutatni, a Mol árazási politikájától függően nem feltétlenül érvényesíti a változásokat az üzemanyagárakban, emellett az cég által alkalmazott árfolyamok is eltérőek lehetnek. Júliusban is volt olyan hét, amikor a benzin, a gázolaj és a forint árfolyamának változása akár néhány forintos drágulást is indokolt volna a következő héten, ám a Mol mégsem emelt árat.

Itt csupán azt számoljuk, hogy a piaci folyamatok megközelítőleg milyen mértékű változást indokolnának a soron következő héten. Azt, hogy a Mol mit dönt, hamarosan megtudjuk…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Kiesett egy tégla a forint alól

Elkaszálták a Samsungot

Nincs többé kispályás minigolf

A legvastagabb szupermodellek

Nehéz ellenfél a kokain

Hatalmasat bukott a számítógép-óriás