Valamennyi régiós deviza erősödött a héten, de a forint esetében ehhez látványos hajrára volt szükség. 

Jó erőben kezdte a hetet a hazai deviza, az euró bő 3 forinttal a 290-es határ alól indult hétfőn és a hét első felében viszonylag szűk sávban ezen szint alatt mozgott. Csütörtökön aztán két oldalról kapott pofont a magyar deviza.

Egyfelől az uniós csúcstalálkozó miatti délelőtti befektetői pesszimizmus a dollárt erősítette az euróval szemben, ez pedig a forintot is gyengítette. Másik oldalról pedig belföldi hír nyomasztotta a magyar devizát. Mégpedig a kormány új gazdasági csomagja, amelyből a befektetők a költségvetési szigor enyhülését olvasták ki, ami szintén rosszat tett az árfolyamnak.

Csütörtökön az euró 290 forint fölé szaladt, annak ellenére, hogy közben az IMF jelezte, hogy megindulhatnak a tárgyalások a hitelkeretről és a szokásos kötvényaukció is jól sikerült. 

A jelentős csütörtöki gyengülés után csütörtök este és pénteken külföldről kaptak támogatás a piacok, így a forint is ledolgozta hátrányát, sőt, a hét elejéhez képest előnyre is szert tett. Az uniós csúcson ugyanis az eurózóna vezetői megállapodtak az elsősorban az olasz és spanyol hozamokat kordában tartó válságkezelési megoldásokról, ami optimizmust hozott a parkettekre.

A péntek délutáni árfolyamok alapján a heti versenyben a cseh korona lett a befutó 0,8 százalékos többlettel az euróhoz képest. Második helyen zárt a zloty 0,7 százalékos plusszal. A forint 0,6 százalékkal a harmadik, a lej pedig 0,4 százalékos erősödéssel a negyedik lett. 

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Magyar olimpia: bele is rokkannánk

Csapdában a kesudió

Fogyókúrára küldik a csokikat


Új kihívót kap az Apple

Példátlan számok a spanyoloktól


Robban a gázpiac, több százezer munkahely