A héten az autósok számára kedvezően alakultak az események a pénzpiacokon, ami mind a gázolaj, mind a benzin esetében árcsökkenésre adhat okot a Mol soron következő döntésekor.

Bár a forint a dollárral szemben a hét átlagában számolva nem mutatott számottevő elmozdulást a múlt héthez képest, a benzin dollárban mért tőzsdei jegyzése átlagosan 1,2 százalékkal, a gázolaj dollárárfolyama pedig 2,8 százalékkal süllyedt.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

A két tényező eredője forintban számolva megközelítőleg ugyanilyen mértékű áresést jelez, ami a hazai kutakon a benzin esetében 2-3, a gázolajnál pedig akár 4-5 forintos árcsökkentést indokolna a jövő héten.

Mi tippelünk, a Mol dönt

Csak indokolna, feltételes módban! Fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy ezek csupán a piaci adatokból számolt elméleti kalkulációk, a Mol árazási politikájától függően nem feltétlenül érvényesíti a változásokat az üzemanyagárakban. Április elején is volt olyan hét, amikor a benzin, a gázolaj és a forint árfolyamának változása akár néhány forintos drágulást is indokolt volna a következő héten, ám a Mol mégsem emelt árat.

Itt csupán azt számoljuk, hogy a piaci folyamatok megközelítőleg milyen mértékű változást indokolnának a soron következő héten. Azt, hogy a Mol mit dönt, hamarosan megtudjuk…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Csúnyán elbántak a Blackberryvel

Magyarországtól félnek a legjobban

Milliomosgyár lett a kistigrisből

Időkérés a forintpiacon

Akikre figyelni kell - a legmenőbb kínaiak


Spanyolország lehet az első