Lekörözte a többieket a forint. Bőven a 300 forintos lélektaninak mondott határ felett kezdte a hetet az euró, 305 forint felett is járt az árfolyam, pénteken azonban közel 10 forinttal kevesebb ért a közös deviza.  

A forinterősödés részben annak köszönhető, hogy a nemzetközi piacon az korábbi hetekben a dollárral szemben egyre jobban gyengülő euró megindult felfelé az emelkedőn, ez pedig segített a rizikósabbnak tartott, úgynevezett feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is.

Az euró erősödése a kedvező befektetői hangulat számlájára írható. Ebben szerepet játszott egyebek mellett, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyik jegybankára jelezte, ha, szükség lesz rá, újra beindítható a pénzpumpa. Szintén hozzájárult a jó hangulathoz, hogy a súlyos gondokkal küzdő Spanyolország sikeres kötvényaukciót bonyolított le.

Ezután is a spanyolok voltak a középpontban, csak ellenkező előjellel: a Fitch hitelminősítő jelentősen, három fokozattal lerontotta a spanyol osztályzatot, mondván Madridnak nagyon komoly összeget kell kifizetnie a bankok feltőkésítése érdekében. Pénteken pedig megjelent egy sajtóértesülés, amely szerint Spanyolország mentőcsomagot fog igényelni. A rossz spanyol hírek az euróz gyengítette a dollárral szemben, de a forintot nem küldte lejtőre.

A hétfői 305 forintról péntekre 296 forintra gyengült, azaz három százalékkal erősödött a magyar deviza. A térségi devizák közül a zloty is látványos erősödést produkált, az euróval szemben 2,6 százalékkal erősödött. A cseh korona  1,1 százalékos többletet ért el. Az utolsó helyen zárt a román lej, amelynek gyakorlatilag nem változott az euróhoz mért árfolyama.

A következő héten várhatóan szintén a nemzetközi piacon kialakuló hangulat határozza majd meg a forintárfolyam irányát, utána pedig a görög választások eredménye lesz kulcsfontosságú. A legfontosabb kérdés, hogy a választások nyertese hajlandó-e a megszorítások bevezetni annak érdekében, hogy az országban az euró maradjon a fizetőeszköz. Ha olyan párt nyer, amelyik nem akarja ezeket a lépéseket végrehajtani, akkor Görögország kiléphet az eurózónából, ez pedig az euró gyengüléséhez, bizalomhiányhoz vezethet, ezek miatt pedig a forint is veszíthet értékéből. A forintot pedig a külső hatásokkal szemben az IMF-megállapodásról szóló egyeztetésekkel kapcsolatos hírek tudják megvédeni, de a tárgyalásokról nincs konkrét új információ. 


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS

Korábbi posztjaink:

Magyarországtól félnek a legjobban

Milliomosgyár lett a kistigrisből

Időkérés a forintpiacon

Akikre figyelni kell - a legmenőbb kínaiak


Spanyolország lehet az első

Olajban fürdik a világ