Miközben lépten-nyomon pesszimista elemzői véleményekkel találkozunk a forint kapcsán, a külföldi befektetők magyar állampapír-állománya mindenkori csúcsra ugrott.

A piac lényegében már beárazta az IMF-megállapodás csúszását, miközben továbbra is megy a kettős kommunikáció a kormány részéről. Mindazonáltal mintha valami megmozdult volna az állóvízben: Fellegi Tamás helyét a tárgyalódelegáció élén várhatóan a nemzetközi pénzügyi rendszer által is elismert Varga Mihály veszi át, a fővárosi önkormányzat megállapodott a Suezzel a Fővárosi Vízművek visszavásárlásáról, a hétvégén Matolcsy György tárgyal David Liptonnal, az IMF vezérigazgató-helyettesével, jövő héten pedig Orbán-Barroso találkozó lesz.

Külföldi befektetők állampapír-állománya (milliárd forint)

forrás: AKK

Könnyen lehet tehát, hogy izgalmas napok/hetek következnek a forint piacán, miközben ugyanis a sajtóból szinte naponta érkeznek az aggasztó hírek és elemzések a forint és a megrekedt IMF-tárgyalások kapcsán, addig a külföldi befektetők – igaz, továbbra is rendkívül magas hozam mellett - vásárolják a magyar állampapírokat, a színfalak mögött pedig mintha mégis közelednének egymáshoz a tárgyalófelek.

Kíváncsian várjuk a végkifejletet…

Tekintse meg korábbi posztjainkat is!

A forint példaképe - a régió bástyája

Apple: 1000 milliárd dolláros lufi?


Eséssel készül a boomra a tejpiac

A spanyol kórtól retteghet a forint

Rosszul jártak a Nokia-tulajdonosok

Indul a Facebook-kaszinó