Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Van még mit lefaragnia a forintnak

Az euróval szemben bő 40 forinttal, több mint 10 százalékkal erősödött a forint az év eleje óta, de korábbi évekhez képest azonban a dollár és a frankkal szemben még mindig jelentős az elmaradása.

Idén januárban került a korábban soha nem látott mélypontra a forint az euróval szemben, azóta pedig valamennyi fontos külföldi devizával szemben jelentősen erősödött. A jegybanki árfolyamok alapján az euró több mint 13, a frank 11,5, a dollár pedig 10,4 százalékkal drágult.

Korábbi árfolyamok alapján azonban közel sem olyan látványos az idei eredményével a feltörekvő devizák versenéyben igen előkelő helyet elfogaló magyar pénz erősödése, sőt, a bőven van mit ledolgoznia. A dollár és a devizában eladósodott magyar háztartások számára leginkább fontos svájci frank ugyanis jelentősen erősödött azóta, ezt nem tudta kompenzálni az elmúlt hét hónapban végbement forinterősödés.

0 Tovább

Megszerették Magyarországot

Vonzó lett a befektetők körében Magyarország: egyéves csúcs közelében jár a forint, a kockázati mutató is régen látott mélységben van.

Az elmúlt napokban 275-276 forintos szintekre süllyedt az euró, közben a svájci frank elhagyta a 230 feletti tartományt, ami tizenegy hónapja nem látott forintcsúcsot jelent. (A dollár mostani, valamivel 220 forint feletti árfolyama haárom hónapos csúcsnak felel meg.)

A látványos forinterősödésnek több oka van, elsősorban a nemzetközi hangulat hajtja fel az árfolyamot, mert a befektetők optimisták, ebben a helyzetben pedig szívesebben vásárolnak a kockázatosabbnak tartott eszközökből, így a forintból. A magyar devizát emellett segíti, hogy a magyar kamatszint magas, így a befektetők más kockázatos devizákhoz képest is többet kapnak a forintbefektetéseikért.

0 Tovább

Még a forintnál is volt jobb

Bár a forint megint jól teljesített, nem tudta megverni a lenygel társát, a zlotyt. A román lej továbbra is vergődik.

Nemzetközi hírek határozták meg a forint mozgását a héten, amely igen jól zárult. Már a hét első felében is benézett a 280 forint alatti tartományba az euró, ám később gyengült a magyar pénz. A magyar deviza értékvesztése csütörtökön volt a legjelentősebb, miután a befektetők ugyanis csalódottan - eladásokkal - reagáltak Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének csütörtöki nyilatkozatára.

Eredetileg azt várták a piacok, hogy konkrét lépéseket jelent be a jegybankelnök és - többek között - elkezdi vásárolni a bajba országok államkötvényeit. De a konkrét bejelentés elmaradt. Az euró ezt követően jelentősen gyengült a dollárral szemben, a régiós devizák azonban megúszták kisebb gyengüléssel. Pénteken viszont a pozitív irányba indultak, elsősorban a kedvező amerikai munkaerő-piaci adatoknak köszönhetően kialakult jó hangulat miatt.

0 Tovább

Jól járhatnak a dízelesek

A forint erősebb lett, az üzemanyagok tőzsdei jegyzése felment, a hazai kutakon mégis csökkenhetnek az árak.

Ellentétes folyamatok zajlottak a nemzetközi piacokon az elmúlt egy hétben, a forint erősödött a dollárral szemben, miközben mind a gázolaj, mind pedig a benzin tőzsdei árfolyama emelkedett. Előbbi tényező a hazai üzemanyag árak esését, utóbbiak az emelkedést indokolnák, így a két hatás úgy-ahogy kiegyenlítette egymást.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Mindez a konkrét számokra lefordítva annyit tesz, hogy a forint a dollárral szemben a héten - a Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai alapján - több mint 3 százalékkal erősödött, miközben a benzin dollárban jegyzett tőzsdei árfolyama átlagosan 2,4 százalékkal, a gázolaj jegyzése pedig 1 százalékkal emelkedett.

Összességében tehát a forintban kifejezett tőzsdei ár a benzin esetében 1 százalékkal csökkent, míg a gázolajnál megközelítőleg 2,5 százalékkal süllyedt. Mindez - figyelembe véve, hogy a hazai kiskereskedelmi ár mintegy 40 százalékát adja a termelői (világpiaci) ár - a hazai kutakon a benzinnél stagnálást, esetleg 1-2 forintos árcsökkentést, míg a gázolaj esetében 4-5 forintos áresést indokolna.

0 Tovább

Rekord a forinttól, héten belül egy 10-es mínusz

Bár a hét elején morcosak voltak a befektetők, a csütörtökön megindult látványos hajrá eredményeként a forint elérte idei csúcsát. A heti kereskedésben az euró egy tízessel jött lejjebb. A régiós versenyt is megnyerte.

Az eurózóna adósságválsága, az esélyesebbé váló görög csőd, valamint a spanyol és az olasz problémák határozták meg a hét elején a kereskedés irányát a devizapiacokon, így akkor az euró 290 forint felett is járt.

Csütörtökön azonban az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi, pénteken pedig Francois Hollande francia elnök, valamint Angela Merkel német kancellár küldött üzenetet a piacoknak: ha a fene fenét eszik is, akkor is megmentik az eurót és a valutaövezetet. (A magyar IMF-tárgyalásoknak kevésbé volt hatása, mert ugyan megtörtént az első látogatás, de egyelőre korai lenne bármi konkrétumról beszélni, annyi biztos, hogy jönnek a következő egyeztetések.)

Több se kellett a piaci szereplőknek, akik - bár semmi konkrét dolog nem hangzott el az európai vezetők szájából - nagybevásárlásba kezdtek. Ennek következményeként a feltörekvő piaci devizák is felpörögtek. A forint pénteken elérte éves csúcsát, az eurót ugyanis 281 forint alatt is jegyezték, vagyis egy tízessel került lejjebb az euró heti csúcsértékéhez képest.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek