Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Búcsú a benzinárzuhanástól

A múlt heti gázolaj- és benzinár zuhanást követően most jóval szerényebb árváltozás várható a hazai kutakon.

A héten ugyan a benzin és gázolaj tőzsdei árfolyama tovább süllyedt, a forint azonban gyengült a dollárhoz képest, így a forintban jegyzett üzemanyagárak szempontjából a két hatás nagyjából kioltotta egymást.

A konkrét számokat tekintve ez úgy nézet ki, hogy a gázolaj heti átlagos tőzsdei árfolyama 1,0 százalékkal, a benzin jegyzése 2,5 százalékkal esett, a forint azonban 0,7 százalékkal gyengült a hét átlagában, azaz a forintban jegyzett elmozdulás a gázolaj esetében minimális, a benzinnél pedig 1,8 százalékos esés volt.

Benzinár idei alakulása (forint/tonna)

Így a gázolaj ára változatlan maradhat a hazai kutakon a Mol soron következő döntése nyomán, miközben a benzinár szerény mértékben - 2-4 forinttal - tovább ereszkedhet.

0 Tovább

Egy irányba tartottak a pofozkodás után

Valamennyi régiós deviza erősödött a héten, de a forint esetében ehhez látványos hajrára volt szükség.

Jó erőben kezdte a hetet a hazai deviza, az euró bő 3 forinttal a 290-es határ alól indult hétfőn és a hét első felében viszonylag szűk sávban ezen szint alatt mozgott. Csütörtökön aztán két oldalról kapott pofont a magyar deviza.

Egyfelől az uniós csúcstalálkozó miatti délelőtti befektetői pesszimizmus a dollárt erősítette az euróval szemben, ez pedig a forintot is gyengítette. Másik oldalról pedig belföldi hír nyomasztotta a magyar devizát. Mégpedig a kormány új gazdasági csomagja, amelyből a befektetők a költségvetési szigor enyhülését olvasták ki, ami szintén rosszat tett az árfolyamnak.

Csütörtökön az euró 290 forint fölé szaladt, annak ellenére, hogy közben az IMF jelezte, hogy megindulhatnak a tárgyalások a hitelkeretről és a szokásos kötvényaukció is jól sikerült.

0 Tovább

Jó eredménnyel készült fel a forint

Vegyesen teljesítettek a héten a térségi devizák, a forint azonban jól jött ki a sorsdöntő görög választások előtti versenyből. 

A héten elsősorban a Spanyolország miatti befektetői aggodalmak határozták meg a nemzetközi befektetői hangulatot, de a kivárás is fontos tényező volt. 

A befektetők ugyanis a vasárnapi görög választásokra figyelnek, amelynek eredménye alapvetően befolyásolhatja az eurózóna, így a közös deviza jövőjét. Ha a görög választások nyertese elutasítja a megszorításokat, az nagyjából egyet jelenthet a csőddel és az eurózónából való kilépéssel, ez lejtőre teheti az eurót, illetve a rizikósnak mondott devizákat, köztük a forintot is.

Ha a voksoláson győztes párt újratárgyalná az EU-val és az IMF-fel a feltételeket, az további bizonytalanságot okozna piacokon, megspékelve a spanyol betegséggel. Egyelőre azonban korai lenne jóslatokban bocsátkozni, hétfőn reggel kiderül, hogyan reagál a piac, utána lehet előrejelzéseket készíteni az árfolyamokra. 

A heti verseny a román lej nyerte, amely stagnálással zárt. A második helyen végzett a forint, hétfő és péntek között mindössze 0,1 százalékkal gyengült. A lengyel zloty 0,5 százalékkal jött lejjebb, ezzel a harmadik. A régiós legstabilabb devizája, a cseh korona meglepetésre az utolsó helyen zárt, 0,8 százalékos értékvesztéssel. 

0 Tovább

Ennél több kell, különben nagyobb baj lesz

Az eurózóna adósságválsága 30 ezer milliárd forintos lyukak befoltozásával nem oldható meg. Egyelőre nincs megoldás, pedig az idő sürget.

Bár hétfőn a kereskedés első felében úgy tűnt, a spanyol bankrendszer stabilizálására kért 100 milliárd eurós csomag megnyugtatja a befektetőket és megindultak felfelé az árfolyamok. Az öröm azonban nem sokáig tartott.

A jelenlegi árfolyamon közel 30 ezer milliárd forint értékű spanyol hitelcsomag ugyanis nem biztos, hogy elég a spanyol problémák megoldásához, elképzelhető, hogy további segítségre lesz szükség. Emellett kiderült, hogy a recesszióba süllyedő Ciprusnak is segítségre lehet szüksége.

Még nagyobb gond, hogy a befektetők egy része attól tart, csak idő kérdése az olasz mentőcsomag bejelentése. Mindezek miatt erősödött a feszültség a piacokon, amit mutat, hogy az ázsiai tőzsdék kedden az európai és amerikai társaik hétfői esése után ugyancsak veszítettek értékükből.

0 Tovább

Látványos győzelmet aratott a forint

Lekörözte a többieket a forint. Bőven a 300 forintos lélektaninak mondott határ felett kezdte a hetet az euró, 305 forint felett is járt az árfolyam, pénteken azonban közel 10 forinttal kevesebb ért a közös deviza.

A forinterősödés részben annak köszönhető, hogy a nemzetközi piacon az korábbi hetekben a dollárral szemben egyre jobban gyengülő euró megindult felfelé az emelkedőn, ez pedig segített a rizikósabbnak tartott, úgynevezett feltörekvő piaci devizáknak, így a forintnak is.

Az euró erősödése a kedvező befektetői hangulat számlájára írható. Ebben szerepet játszott egyebek mellett, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyik jegybankára jelezte, ha, szükség lesz rá, újra beindítható a pénzpumpa. Szintén hozzájárult a jó hangulathoz, hogy a súlyos gondokkal küzdő Spanyolország sikeres kötvényaukciót bonyolított le.

Ezután is a spanyolok voltak a középpontban, csak ellenkező előjellel: a Fitch hitelminősítő jelentősen, három fokozattal lerontotta a spanyol osztályzatot, mondván Madridnak nagyon komoly összeget kell kifizetnie a bankok feltőkésítése érdekében. Pénteken pedig megjelent egy sajtóértesülés, amely szerint Spanyolország mentőcsomagot fog igényelni. A rossz spanyol hírek az euróz gyengítette a dollárral szemben, de a forintot nem küldte lejtőre.

0 Tovább

Radar

blogavatar

Beszámolók, kommentárok az árutőzsde izgalmas mindennapjairól, árutőzsdei brókerektől

Utolsó kommentek