Hetente versenyeztetjük a régiós devizákat, az elmúlt hetekben rendre a forint végzett a sor végén. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a forint a legsérülékenyebbnek tartott deviza a régióban. Ha van legsérülékenyebb deviza, akkor stabilnak, legstabilabbnak is kell lennie, ez pedig a cseh korona.

Bár Csehország jövőre és 2014-ben megszorításokat tervez a költségvetési hiány leszorítása érdekében, a gazdaság teljesítményét meghatározó mutatókban jól áll. Beszédes, hogy a cseh jegybank alapkamata 0,75 százalék, ez pedig negyed százalékponttal alacsonyabb az eurózóna jegybankjánál érvényben lévő 1 százalékos rátánál és töredéke a 7 százalékos magyar kamatnak. Az alapkamat pedig a hitelezés, ezen keresztül a beruházások és a növekedés szempontjából kulcsfontosságú.

A befektetők bizalmát amellett, hogy a minimális alapkamat mellett is van vevő a cseh koronára, az is jelzi, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint a hosszú távú államkötvények hozama (kamata) 3,71 százalék, ennyit kérnek évente a befektetők azért, hogy finanszírozzák a cseh államadósságot. Magyarország esetében az elvárás 8,73 százalék, vagyis több mint duplája a cseh értéknek.

A stabilabb gazdaság, a befektetői bizalom és az eurózóna gazdaságával való szoros kapcsolat miatt nagyon stabil eszköznek számít a korona. Ezt bizonyítja még az is, hogy tavaly augusztusban, amikor a pesszimista nemzetközi hangulatban a svájci frank után menekülő célpontként a cseh korona is felmerült az elemzők, befektetők körében, Bob Noyen, a 31 milliárd dolláros (7000 milliárd forintos) vagyont kezelő Record alapkezelő befektetési vezetője azt mondta: a piac kimerítette a frank mozgásterét, új lehetőségeket kell találni.

Közölte, "a piac keresi a célpontot, kínálatot, a cseh koronában és más erős kelet-európai valutában ott a haszon lehetősége". Persze azért a korona is képes veszíteni az értékéből, ez elsősorban akkor fordul elő, ha a kockázatvállalási kedv alábbhagy a piacokon és a régiós devizáktól szabadulnak a befektetők. Ilyen helyzetben legtöbbször a forint esik a legjelentősebb mértékben, a cseh korona csak visszafogott gyengülést mutat.

Tekintse meg korábbi posztjainkat is!

Apple: 1000 milliárd dolláros lufi?


Eséssel készül a boomra a tejpiac

A spanyol kórtól retteghet a forint

Rosszul jártak a Nokia-tulajdonosok

Indul a Facebook-kaszinó

500 forintos benzinár: így lehetséges